Hogyan rakjuk le a térkövet?
Ha sikerült kiválasztania a megfelelő térkövet, a következő lépés a térkő lerakása, hogy megvalósítsa megálmodott kertjét. Írásunkban ehhez adunk segítséget!
A térkő lerakása minden esetben az előkészületekkel kezdődik. Ha ugyanis megfelelő előkészítés nélkül próbálja meg lerakni a térköveket, akkor az nem lesz esztétikus.
Mindenekelőtt egy megfelelő teherbírású, fagyálló, jó vízelvezetésű aljzat kialakítására van szükség. Kialakításánál két dologra fontos odafigyelni:
Az aljzat kialakítása általában 40 - 80 centiméternyi talaj kiemelésével kezdődik. A kiemelt talaj egy részét homokkal elkevert földdel, vagy homokkal elkevert kavicsréteggel kell pótolni, és megfelelően tömöríteni. Az így kialakított alapon kell elkészíteni a teherhordó réteget. Ennek vastagságát az adott terület terhelése határozza meg: gyalogos forgalom esetén 10-20 cm, gépjárműforgalom esetén pedig 15-30 cm vastagságú teherhordó réteg kialakítására van szükség. A teherhordó réteget homokkal elkevert kavicsból vagy zúzottkőből érdemes elkészíteni, majd tömöríteni. A tömörítést erre alkalmas gumiborítású lapvibrátorral célszerű végezni.
A kialakított teherhordó rétegre egy 3-4 cm vastag ágyazatot kell készíteni homokos kavicsból.
Ezt már nem kell tömöríteni, de arra oda kell figyelni, hogy ne sérüljön a térkövek lerakása közben, ezért a köveket szélről és magunk felől rakjuk le!
A térkövek lerakásához szükségünk lesz egy szilárd szegélyre, lehet ez egy kerítés vagy akár a házfal. Ha nincs ilyen szilárd szegélyünk, akkor készítenünk kell egyet úgy, hogy a térköveket habarcsba fektetjük. A térköveket érdemes 1 cm-rel magasabbra fektetni a tervezettnél, mert a bedöngölés során kb. ennyit fognak süllyedni. A térkövek lerakásánál a mintázat mellett még egy fontos dolgot figyelemebe kell vennünk. Ha garázsbejárót készítünk, a haladási irányra merőlegesen rakjuk le a köveket, így egyenletesen oszlik majd el a teher a köveken. Az ajánlott fugavastagság 3-5 cm.
Ha leraktuk a köveket, a fugázás a következő lépés. Söpörjük át homokkal a felületet úgy, hogy a kövek közti hézagba mindenhová jusson, majd alaposan dolgozzuk bele. Ezt a műveletet addig folytassuk, amíg a rések telítődnek homokkal.
Fontos: ne használjunk mész tartalmú anyagot a fugázáshoz!

A burkolt felület bedöngölése az utolsó lépés. A fugákat enyhén szórjuk be homokkal, majd söpörjük simára a felületet, és kezdődhet a bedöngölés az erre alkalmas lapvibrátorral. Arra mindenképp ügyeljünk, hogy nedves vagy szennyezett felületet ne döngöljünk le. A gumiborítású lapvibrátorral a megfelelő burkolatszilárdságig folytassuk a döngölést. Ha ezt elértük, töltsük fel újból a fugákat, és söpörjük tisztára a felületet.
Ha minden lépésen végigmentünk, máris használható a burkolt felületünk! Amennyiben további kérdései merülnek fel, kérje szakképzett kollégáink tanácsát!

1. Alapozás

- egyrészt kb. 30 cm-rel szélesebb területen érdemes kialakítani az aljzatot,
- másrészt a megfelelő vízelvezetésért érdemes 1-2%-os lejtéssel kalkulálni.
Az aljzat kialakítása általában 40 - 80 centiméternyi talaj kiemelésével kezdődik. A kiemelt talaj egy részét homokkal elkevert földdel, vagy homokkal elkevert kavicsréteggel kell pótolni, és megfelelően tömöríteni. Az így kialakított alapon kell elkészíteni a teherhordó réteget. Ennek vastagságát az adott terület terhelése határozza meg: gyalogos forgalom esetén 10-20 cm, gépjárműforgalom esetén pedig 15-30 cm vastagságú teherhordó réteg kialakítására van szükség. A teherhordó réteget homokkal elkevert kavicsból vagy zúzottkőből érdemes elkészíteni, majd tömöríteni. A tömörítést erre alkalmas gumiborítású lapvibrátorral célszerű végezni.
2. Ágyazat készítése
A kialakított teherhordó rétegre egy 3-4 cm vastag ágyazatot kell készíteni homokos kavicsból.
Ezt már nem kell tömöríteni, de arra oda kell figyelni, hogy ne sérüljön a térkövek lerakása közben, ezért a köveket szélről és magunk felől rakjuk le!
3. A térkövek lerakása
A térkövek lerakásához szükségünk lesz egy szilárd szegélyre, lehet ez egy kerítés vagy akár a házfal. Ha nincs ilyen szilárd szegélyünk, akkor készítenünk kell egyet úgy, hogy a térköveket habarcsba fektetjük. A térköveket érdemes 1 cm-rel magasabbra fektetni a tervezettnél, mert a bedöngölés során kb. ennyit fognak süllyedni. A térkövek lerakásánál a mintázat mellett még egy fontos dolgot figyelemebe kell vennünk. Ha garázsbejárót készítünk, a haladási irányra merőlegesen rakjuk le a köveket, így egyenletesen oszlik majd el a teher a köveken. Az ajánlott fugavastagság 3-5 cm.
4. Fugázás
Ha leraktuk a köveket, a fugázás a következő lépés. Söpörjük át homokkal a felületet úgy, hogy a kövek közti hézagba mindenhová jusson, majd alaposan dolgozzuk bele. Ezt a műveletet addig folytassuk, amíg a rések telítődnek homokkal.
Fontos: ne használjunk mész tartalmú anyagot a fugázáshoz!

5. Bevibrálás: